Válj nulláról hőssé!

Kettlebell és testsúlyos alapú funkcionális edzések indulnak Júniusban!

Egy edzés, ami jobb, mint a reklámja

Mi nem vagyunk marketingesek. Hadilábon állunk azzal, hogy magunkat promózzuk. Sajnos a reklámjaink nem a legjobbak, pedig amit adunk nem ezt érdemelné. Remek eredményeink vannak, de nem ettől hangos a Facebook, az Insta vagy a Google. Emiatt a tanítványok rendszeresen meglepődnek mennyivel többet kapnak tőlünk, mint amire számítottak. Nálunk nem fogsz üres lódításokat hallani, csak korrekt, alapos tájékoztatást és folyamatos támogatást az edzői stábtól, meg a csapattól.

Vírus ellen védve

Két oldalról is védve leszel a jelenlegi bizonytalanságban, amikor újra felpörög a járvány. Egyrészt vakcina hiányában egyedül az immunrendszer erősítése a hatékony megelőzés, amiben a mozgásnak és táplálkozásnak is kulcsszerepe van - mi pedig azért vagyunk itt, hogy ezekről a lehető legtöbbet megtanuld. Másrészt pont az járvány első tavaszi hulláma előtt 1 héttel indultak új csoportjaink, akik sikerrel vették a karantént és folyamatosan mozogtak közben is töretlenül végezve a programot. Azaz akkor sem kell tartanod hogy mozgás nélkül maradsz, ha a legnagyobb krach üt be - mi ott leszünk veled!

Ki szavaz nekünk bizalmat?
  • Aki büszkén akar a tükörképére nézni - lendülj (akár újra) formába
  • Aki ülő vagy álló életmódja kompenzálására keres aktivitást
  • Aki gerincbarát mozgásformára vágyik - ami segít rehabilitálni a mozgásszervi problémáit
  • Akinek számít, hogy profi szakember foglalkozik vele, személyre szabott program szerint
  • Akinek számít az erő, állóképesség és robbanékonyság fejlesztése
  • Aki keresztedzésként használja más sportok mellé - alapozd meg az ottani eredményeid

Kíváncsi vagy milyen egy edzés? Less bele egy haladóbb óránkba a lenti videóval. Az alapoktól kezdünk, de az érzés már ebből is átjön milyen és előbb-utóbb te is itt fogsz tartani :)

Ha pedig még mindig nem vagy biztos benne, hogy ez neked való-e, akkor a regisztrációdat követően szeretettel látlak minden kurzus első óráján, kötelezettségek nélkül. Ezek az órák ingyenesen megtekinthetők, az aktív részvétel pedig segít döntést hozni a rendszerünk ismeretében.

Ráadásul annyira biztosak vagyunk, hogy nem fogsz csalódni, hogy ha végigjárod a képzést 100 %-os garanciát vállalunk az eredményre! Több mint 9 éve bizonyítja több ezer tanítvány eredménye, hogy a Dózis oktatócsapata az egyik legjobb a szakmában. Mi nem csak tartjuk a szavunk, hanem többet adunk, mint amit ígértünk :)

Helyszínek és időpontok:

Újbuda
Dózis főhadiszállás

1116, Budapest, Kondorfa utca 18.

Reggeli edzések - kedden & csütörtökön 7-8-ig

Délutáni edzések - kedden & csütörtökön 18-19-ig

Esti edzések - hétfőn & szerdán 20-21-ig


Delta Fitness
1161, Budapest, Béla utca 37.

Hamarosan indul - iratkozz fel, ha később kérsz értesítést róla!


Az első edzések 06.21-én és 06.22-én hétfőn és kedden kezdődnek. Válaszd ki a szimpatikusat a jelentkezésnél a legördülő menüből!

A kezdő csoportokhoz az első 2 hétben gond nélkül csatlakozhatsz. Ha lemaradsz az első órákról is nyugodtan jelentkezz - felvesszük veled a kapcsolatot az integrációhoz!



Pl.: 308765432 , 30-876-5432 (Csak 0-9 és a - karakter megfelelő!)




Árak: Lehetőséged van a tanfolyamot egyben, vagy havi részletekben fizetni, s természetesen az első óra ingyenes. A lenti táblázat az opcióid hasonlítja össze, levetítve óránkénti összegre is az árakat:

Kezdő edzés árak

Helyszínek térképen


Kettlebell nagyobb térképen való megjelenítése

Felszerelés - ami mindenképp legyen nálad

  • Törölköző a első edzések alapvető eszköze, a tanulás során használni fogjuk - hozz!
  • Hozz magaddal bőségesen frissítőt (cukros, szirupos dolgokat nem ajánlom, csak összeragad a szád tőle).
  • Alkalmas ruházat: kényelmes, laza öltözet, ami nem akadályoz a mozgásban.
  • Az ízületeid és gerinced érdekében mezítláb edzünk vagy lapos talpú cipőben. Mi az előbbit szeretjük, úgy jobban érzem a padlót a talpad alatt és jobban megy a mozgás is. Lapos talpúnak az minősül, ami nem emeli meg a bokádat, például: "kínai" tornacipő, Converse cipők, Vibram Five Fingers, birkozócipő, teremfoci cipő.
  • A céljaid, elszántságod, kitartásod. Az előbbi nélkül (ha nem tudod hova tartasz) mindegy merre mész: úgyis odaérsz, mert minden út jó, nem igaz? :P Az utóbbiak pedig a célod eléréséhez jól fognak jönni!


Mire számítsak?

Te, aki belépsz a kettlebell világába, hagyj fel minden reménnyel... Ugyan, nehogy komolyan vegyél :) Azért nem árt ha felkészülsz néhány eshetőségre:

  • Izomláz, mert az lesz edzettségedtől függően kinek hamarabb, kinek később. Olyan izmokban, amikről korábban nem is tudtad, hogy léteznek - de nagyon fontosak az erőhöz, egészséghez és ezeken keresztül a fogyáshoz!
  • Szembesülni fogsz külsőd és belsőd gyenge pontjaival. A kettlebell őszinte, megmutatja ezeket neked, s ahogy repülnek a hetek bizony meg is erősíti őket. Akinek az egyik keze sokkal gyengébb volt, mint a másik majd most szintre hozza. Akinek nem volt koncentráló képessége, itt kifejleszti.
  • Megfontolod, hogy a halálos ellenséged vagy anyósod számára beajánlod a kurzust... Aztán néhány hét múlva rájössz, hogy ez nem olyan jó ötlet, mert ha túlélik, akkor lehetetlenül megerősödnek. Innentől pedig már a barátaidnak és a családodnak is ajánlani fogod :P







Csoportos kezdő edzések indulnak Júniusban!

Több különböző időpontból
és helyszínből választhatsz. Nézz körül az edzesek közt és találd meg a neked szimpatikusat!

Érdekel!


SMR Tanfolyam Májusban!

Május 16-án (vasárnap), a Dózis főhadiszálláson
(11. ker, Kondorfa utca 18.)

9:00-15:00-ig

Érdekel!



Aktualizálódott az órarend - benne az új kurzusokkal :)


"A kudarc csak egy lehetőség, hogy újrakezdj - immár intelligensebben!"



Kettlebell.hu Tactical Shop Dragondoor Kettlebell Miskolc Phoenix Hőlégballon Repülő Egylet Sieljünk! Keresned sem kell!

Üzemen kívül!

Addig is írj az attila@kettlebelldozis.hu-ra.




WYW Directory