Célok, küldetéstudat, hivatás

avagy célkitűzés görbe tükörben

"Hacsak nem váltasz irányt, akkor bizony ott fogsz kikötni amerre tartasz..."


Mostanában rengeteg alkalommal tapasztalom, mennyire nem mindegy, hogy jön le valaki edzeni. Persze ez is egy általánosabb téma, mint az edzés - lehet vonatkoztatni az élet egészére - de először nézzük meg, hogy működik edzésben, aztán lépjünk ki a körből és nézzünk kicsit körül.

Nyilvánvaló azzal az emberrel nem érdemes sokat foglalkoznunk, aki különösebb célok nélkül érkezik meg hozzánk. Ha nincsenek céljai, akkor sosem fogja tudni megérkezett-e valaha azokhoz és épp ezért az edzésen is csak lődörög, nem érhet el semmit (hacsak nem totál véletlenül :P), mert nincs előtte semmi, amit el kéne érnie. Kétségtelenül ez a legrosszabb eshetőség, ám ezzel sok mindent nem tudunk kezdeni - hacsak azt nem, hogy tudatosítjuk benne, lehet ez nem a legjobb állapot amiben ő most van. Pedig nem is hinnétek mennyi ilyen van - ugye a standard kettlebelles regisztrációs lap hátuljára rá kell írni a rövid és hosszú távú céljainkat. Nekem ez remek, mert látom a csoport inkább milyen irányba szeretne menni - a jelentkezőnek is kiváló, mert ha addig nem is itt van lehetősége végiggondolni miért is jött. Mégis nagyjából az emberek 20-30 %-a tökéletesen üresen hagyja, kihúzza. Ez (szerintem) elképesztően nagy szám.

Az más kérdés, hogy ezeknek az embereknek is természetesen lehet a fejében (ha tudat alatt is) egy kimondatlan cél. Mondjuk - ahogy Lakatos Péter barátom szokta mondani - jobban szeretne kinézni meztelenül (bármit is jelentsen ez :)). Ám pont azzal, hogy ez a cél nem kerül megfogalmazásra, már hagyja is elúszni a hajót - hiszen fogalma sincs mikor megy jó irányba... Pedig minden amit teszünk lehet jó és rossz is - a céljaink és nem az eszközeink határozzák meg jó irányba megyünk-e. Még az sem baj, ha nem látja világosan az utat a cél felé (nem tiszta a térkép), pont ezért vagyok én ott, de ahhoz hogy tudjak segíteni, tudnom kell mi az amit ő keres. Minél bizonytalanabb Ő, annál kevésbé megfogható lesz az a haszon, amit a mozgásból ki tud venni majd.

Az emberek második típusa ebből a szempontból (nagyságrendileg az össznépesség 2/3-a tartozik ide), akik azt gondolják, hogy van egy céljuk. Gondolják, hiszen ha rákérdeznek meg tudják mondani - le akarnak fogyni, erősebbek akarnak lenni, meg akarják szüntetni a hátfájásukat és így tovább. Ám valójában ezek nem célok. A jó célokat arról ismerhetjük fel, hogy vannak konkrét mérhető dolgaik és kötődnek konkrét határidőkhöz. Amíg valamit nem teszel mérhetővé, addig célod sem lehet igazán, mert nem fogod tudni pontosan, hogy 1-1 lépés épp most fekete vagy fehér, közelebb visz vagy távolít. Hasonlóan van ez az idővel is, amíg nem jelölsz ki egy határidőt (ilyen szempontból remek dolgok a vizsgára készülések, hiszen ott kötve van a kezed :)), addig a célodhoz sem fogsz olyan elánnal állni. Hiszen bármikor tologathatod tovább - előbb-utóbb akkor is eléred (vagy nem?): ma még nem olyan fontos ez a diéta, majd holnaptól tartom... ma még nem edzek, de holnap kétszer ennyit. Ismerős ugye?

Kezdem az egyszerűbb oldalról - határidőt egy célhoz kitűzni nem nehéz. Persze kell hozzá némi előrelátás, meg kell becsülni, hogy reális legyen a kihívás szintje: túl alacsony esetén elveszítjük az érdeklődésünket, túl magas pedig feleslegesen sok stresszel jár, s te magad sem fogsz igazán hinni benne, ami egy újabb kulcsmomentum. De nagyot hibázni itt inkább azzal lehet, ha ki sem tűzünk egy határidőt. Mert ha kitűzöl és mégsem úgy jön ki a lépés - a világ attól még megy tovább, maximum elcsúsztatod a határidőt és ragaszkodsz továbbra is az abszolváláshoz. (Kérdés persze van-e tényleg jó indokod rá, vagy csak megmagyarázod miért nem dolgoztál rendesen :P).

A sötét oldal a mérésnél kezdődik. Rengeteg cél van, ami elsőre nem vagy csak nehezen mérhetőnek tűnik. Ilyen szempontból a tudomány álláspontja elég pragmatikus - amit nem tudsz valamilyen eszközzel mérni, az nem is létezik, nem vizsgálható. Ez persze vitatható, ám azt nem lehet kétségbe vonni, hogy rengeteg dolog megismerésénél és eredmények elérésénél (itt meg ugye alapvetően erről van szó) a máig ismert egyik leghatékonyabb módszer ez. S azért sem érdemes sokat vitázni ezen, hogy így van vagy sem, mert a legtöbb esetben rendelkezésre állnak a megfelelő eszközök, amikkel mérhetővé tehetjük a céljainkat. Más kérdés, hogy sokan nem veszik a fáradtságot arra sem, hogy ezen eszközök tárházát felderítsék - bennem ekkor felmerül mennyire vehető egyáltalán komolyan maga a céljuk... Persze az eredmények mérhetősége a tájékozódás miatt fontos - ebből tudjuk ott vagyunk-e már - még csak folyamatosan meg sem kell kérdezned magadtól (mint a Shrekben a szamár :)), tudni fogod, ha megérkeztél. De nem ez az egyetlen ok ami miatt kihagyhatatlan ez a lépés bárki számára.

A másik ok, hogy a célok általában nem rövid távra szólnak. Ki ne szeretne előre tervezni? Persze ezt később le lehet bontani kisebb részcélokra, akár napi adagokra is. De ha nem tesszük mérhetővé, akkor nem fogjuk azt sem látni vagy érezni, hogy haladtunk. Márpedig akkor az emberen hajlamos elharapózni a sikertelenség (ennyi energiát öltem bele és még mindig semmi), ami pedig a motiváció halála. Pedig lehet közben egész jól állunk - csak nem is tudunk róla. Mert a fejlődés láttatása már önmagában is egy művészet. Ha csinálunk egy korrekciót, sokszor a kliens nem tudja, hogy mi változott benne - testtudattól függően vagy érzi, hogy máshogy mozog vagy nem. A többség pedig nem fogja érezni - ezért meg kell mutatni a változást, kicsit rosszmájúan mondva: az orra alá kell dörgölni azt. Saját magaddal is így kell viselkedned! Minden nap dörgöld a saját orrod alá - vagyis vess számot vele - mennyit haladtál aznap az épp aktuális céljaiddal. Ebben mindig legyél precíz (sose hagyd ki), no meg kíméletlen is (legalább önmagadat ne verd már át, ugye :) ). Nem egy és nem két esetről tudnék beszámolni például, akik beszálltak az étrend programomba, s hetek-hónapok múlva panaszkodnak, hogy semmit nem haladtak. Én meg erre először mindig azt kérdezem: mások, akik rég láttak is így látják? Erre persze ki szokott derülni, hogy nem ők mondják mennyit fogytak, csak épp az illető nem érzi így. Még jó hogy - minden nap a saját bőrében él és egyik nap sem dobott le hirtelen 5 kilót, csoda ha nem látja a változást? Ha pedig nem látja és úgy érzi egy helyben toporog, csoda ha elveszti a motivációját? Egyik sem az. Ezért az egyik legfontosabb, amit tehetsz a céljaidért, hogy LÁTHATÓVÁ TESZED mennyit haladtál feléjük. A lehető legtöbb eszközzel, a lehető leglátványosabban. Ezért kell például egy étrend programban fotózni magát a résztvevőnek legalább havonta (jobb esetben 2 hetente), nem azért mert nárcisztikus lélek, aki imád a tükör előtt pózolni...

Remélem már kezd körvonalazódni számotokra miért is fontos ez az egész - hagy tegyek hozzá még egy érvet. Ha láttatod a változást, akkor számodra is még nyilvánvalóbb lesz arra a kérdésre a válasz, hogy jó irányba mész-e. Sokan, még ha tudják is mi a céljuk, nem tudják épp azt építő vagy romboló cselekvéseket végeznek. Ha rendszeresen számot vetsz magaddal és láttatod a változást, akkor egyből meglesz ez az iránytű, ami segít neked a térképen navigálni abba a kikötőbe (cél felé), ami a te szíved csücske :)

Végül vegyük az emberek harmadik csoportját, ide meglátásom szerint már elég kevesen tartoznak (5-10 % körül lehet az arányuk). Ezek azok, akiknek világos céljaik vannak, határidőkkel, mérhetővé téve. Pontosan tudják mit akarnak. Ők azok, akik képesek tűzön és vízen át tenni azért, s végül (többségében) el is érik az áhított dolgokat - hiszen a cél felvértezve a mérhetőséggel világítótoronyként mutatja nekik az utat merre kell tartaniuk. Tipikusan ők szoktak lenni azok az emberek, akik nem csak hogy a szemükben határtalan lelkesedést tükröző csillogással űzik azt amit épp el akarnak érni, hanem képesek úgy is beszélni róla, hogy még azok is tűzbe jönnek, akik csak a történetet hallgatják. Véletlen lenne? Nem hiszem.

A motiváció és az emóció - mint az affektív pszichológia tudja - sok szempontból az érem két oldala. Ha motivált vagy valamire, akkor ahhoz érzelmek fognak kötődni (pl: az eléréséhez boldogság, öröm, stb.), s fordítva ha valamihez érzelmek kötődnek, akkor motivált leszel azt elérni (pl: gyerekkori kedvenc játékod). Márpedig miért ne lennél motivált, ha újabb és újabb sikerek érnek, hiszen minden nap látod, hogy mennyit haladtál ma is a célod felé? Itt pedig vissza is érkeztünk az eredmények láttatásához - ez az ami a pályán fog tartani.

Ettől még rengeteg akadály kerülhet az utadba, rengeteg hibát követhetsz el, de ha csak a fentiekre figyelsz, már te vagy az a kivételes, aki jóval nagyobb eséllyel fogja megvalósítani, amit eltervezett. Ha világos a térképed, van iránytűd is, akkor könnyedén tudod ezeket leszerelni, hiszen azt is látni fogod miért és merről érdemes kerülni.

Amire még érdemes figyelned, ha folyamatosan éred is el az újabbnál újabb sikereket, ám mégsem érzed magad motiváltnak. Ekkor fel kell tenned a kérdést - valóban jó célt tűztél ki? Egyszer egy szemléletfejlesztő ismerősöm mondta, hogy egy igazán jó célnak olyannak kell lennie, mintha a sivatag közepén kiszáradva hajtanál egy karnyújtásnyira lévő pohár vízre. Mindig annyira energizálva kell érezned magad tőle és ha nem tölt fel amikor dolgozol érte, akkor lehet hogy nem is jó célt választottál. Ha nem ez a helyzet, akkor mit gondolsz, miért nem? Érdemes lenne átstrukturálni a céljaidat, könnyen el tudom képzelni, hogy valójában nem is a saját álmaidat valósítod meg, mert ha azt tennéd, akkor így kéne érezned :)

Még jobb, ha mielőtt az egész célkitűzési fázis bonyodalmaiba belevágsz (mérhetővé tétel, határidők) felteszed magadnak a kérdést és teljesen őszintén válaszolsz rá – mennyire fontos számodra ez a cél? Valójában miért fontos ennyire? Ezekre sokszor nagyon messze vezetnek a válaszok, van hogy ciklusosan újra és újra fel kell tenni ezeket, ám azt hiszem mégis megéri a fáradtságot. Sokszor az önismeret olyan mélyebb rétegeibe vezet el, ami segíthet azt is újrafogalmazni, aki te vagy, vagy amit gondolsz magadról.

Nem utolsó sorban pedig élvezd az utat. A célkitűzés véleményem szerint nem azért fontos, hogy elérjük a célokat – persze fontos tud lenni az is, meg remek érzés is... De mégis mennyi ideig tart az örömöd, miután elérted a célod? Órák, napok, vagy hetekben mérhető? És meddig tartott az oda vezető út? Lehet, hogy érdemes lenne megtanulnod élvezni az utat is, mert sokkal boldogabbá válnál. Szóval a célok fontosak, mert mutatják az utat, de attól még mégis csak az úton mész szinte állandóan, nem válhat károdra, ha úgy intézed (erre pedig mindig van mód játékosság által - erről talán majd írok külön egy cikket) hogy élvezd is ezt. Azt pedig mindig tartsd szem előtt, hogy nehogy annyira előtérbe kerüljenek a céljaid, hogy téged is - mint embert - kitakarjanak. Nem vagy egyenlő a céljaiddal, ne is viselkedj úgy, mintha az lennél!

Egy utolsó fontos gondolat a végére - azon túl, hogy mint látszik ez a cél dolog nyilván nem csak az edzésre, fogyásra vagy bármi másra igaz, az itt felhozottak maximum szemléltető (és könnyen általánosítható) példák voltak. Itt van az egyik fontos pont szerintem, ahol egy átlag edző/tanár/coach elválik egy remektől. Az átlagosnak ez a megélhetése, van benne karrierje és még lehet hogy jól is csinálja a szakmáját – mert régóta van mondjuk már benne és kitanulta minden csínját-bínját. De a remeknek van küldetéstudata. Nem csak beül néha az iskolapadba, hogy még egy módszert megtanuljon, mert azt majd mennyivel több pénzért el lehet majd adni. Vagy csak mert kényszerítik, hogy időnként frissítse a tudását, mondjuk a diplomája megújításával. Épp ellenkezőleg - a remek edző/tanár/coach küldetéstudata miatt aktívan keresi a tudást, meg akarja érteni a körülötte lévő világot, hogy ezt a tudást felhasználhassa majd, amikor átülteti ezt a klienseivel való még hatékonyabb közös munkavégzésbe. Ő az, akinek ez nem munka, hanem a hivatása, aki képes energikusabban hazamenni dolga végeztével, annyira élvezi amit csinál. Akit, ha vernének vagy fizetnie kéne érte, akkor is csinálná azt, mert ez a szenvedélye is. Az neki, ami a pohár víz a szomjazónak a sivatagban. Én pedig azt hiszem, hogy ez az a küldetéstudat és elkötelezettség az, amit bármilyen kliens keres, mert akkor tudja, hogy ott jó kezekben lesz és a legtöbbet ott képes növekedni – hiszen egy ilyen ember mindig a fejlődés lehetőségét keresi, magában és másokban is. Utána az már másodlagos kérdés, hogy a hivatása gyakorlása során a csiszolatlan gyémántokból milyen eszközökkel varázsol drágakövet - legyen a rendszer neve StrongFirst, Z-Health, SMR System, Primal Move, FMS, K-Active vagy bármi egyéb.

Persze - és itt visszautalok az elejére - ha neked nem fontosak a céljaid, akkor gyakorlatilag mindegy kinek a keze alatt formálódsz. Hiszen akkor rendesen ki sem tűzted őket, úgy meg nincs az a hivatástudat vagy motiváció, ami segíthetne rajtad - hiszen csak sodródsz. Majd csak kikötsz te is valahol, csak aztán ne csodálkozz vagy panaszkodj, ha mégsem tetszik a hely ahova közben jutottál :)



Ha tetszett az írás, oszd meg az ismerőseiddel Facebook-on:









Csoportos kezdő kurzusok indulnak Szeptemberben!

6 különböző időpontban és
3 helyszínen (Újbuda, Zugló, Óbuda) is lesznek. Nézz körül az órarendben és válaszd ki a neked szimpatikusat!

Érdekel!


SMR Tanfolyam Szeptemberben!

Szeptember 17-én (vasárnap), a Thor Gymben.

9:00-13:30-ig

Érdekel!



Aktualizálódott az órarend - benne az új kurzusokkal :)

Felkerült egy új írás a Tudástárba!

Folyamatosan frissül a Hónap Kettlebellezője rovat


"A kudarc csak egy lehetőség, hogy újrakezdj - immár intelligensebben!"



Kettlebell.hu Tactical Shop Dragondoor Kettlebell Miskolc Phoenix Hőlégballon Repülő Egylet Sieljünk! Keresned sem kell!

Üzemen kívül!

Addig is írj az attila@kettlebelldozis.hu-ra.




WYW Directory