Az elhízás evolúciója

avagy miért lett népbetegség a túlsúly?

"Az, hogy ide jutottál kemény munka eredménye. Természetesen nem biztos, hogy a megfelelő kemény munkáé, de megdolgoztál érte..."

Sokszor felmerülhet az emberben: hogy jutottunk ide? Gyakorlatilag minden országban nő az elhízottak aránya, egyre több a túlsúlyos (az USA-ban már közel a népesség fele, de nehogy azt higgyétek, hogy Hazánk sokkal van „lemaradva” mögöttük) és ez a tendencia nem hogy lassulna, hanem épp ellenkezőleg - gyorsulni látszik.

Mindezt úgy, hogy a 70’-es években elkezdődött a fitnesz robbanás, amikor az Egyesült Államokban trendi lett a szabadidőben való sportolás. Azóta oda jutottunk, hogy minden második oktató DVD-ket ad ki meg könyveket ír a fogyásról és szinte kivétel nélkül minden sportot a kalóriaégető képessége alapján reklámoznak (a kettlebellt is :P). Tehát egyértelműen az embereket is egyre jobban foglalkoztatja és hatalmas igény van a megoldásra. Mégis romlik a helyzet. Ez nagyon visszásnak tűnhet laikus szemmel (valóban az), különösen ha valaki tudja a világon mennyi pénzt öltek már a téma kutatásába (milliárdokat és nem forintban...). Azt nagyjából mindenki látja, hogy a téma nagyon érzékeny és gyakorlatilag sok száz ellentétes nézőpont létezik (te hányféle csodadiétáról hallottál már? nagyjából úgy változnak, mint a divatos ruhák - évente) amik makacsul ellenállnak a kibékítésnek. Természetesen erre valók (lennének) a kutatási eredmények, de azokkal is van sokszor gond. Egy kutatás lehet rosszul megtervezett (nem megfelelő szempontokat vizsgál, nem kettős vak, nem kizárható egyéb tényezők hatása a vizsgált változóra), tudatosan vagy tudatlanul meghamisíthatják az adatokat (ha egy nagy cég finanszíroz egy kutatást, akkor bizony lelövik, ha nem a „megfelelő” eredményeket hozza...), vagy maguk az adatok sem biztos hogy ha jók, akkor perdöntőek is (amíg nem látszik a mögöttes elmélet, a magyarázó elv, addig nehéz ezeket értelmezni).

Ebbe a kavalkádba nyúlt bele az evolúciós megközelítés és mint jó szemléletmód próbált új érveket behozni, illetve cáfolható hipotéziseket megfogalmazni mitől lehetséges ez a megszaladás. Elsőre meglepőnek tűnhet az evolúciós gondolkodásmód behozatala, hiszen viszonylag friss (20-21. századi) problémáról van szó, ám a nézőpont meglepően sikeresnek bizonyult. Lássuk milyen mondanivalója lehet a pszichobiológiának az átlagember számára!

A biztos megértés kedvéért közelítsünk távolról. Az evolúciós nézőpont azt vizsgálja, hogy az „ősi” (vadászó-gyűjtögető) életmódunk esetén milyen adaptációs (alkalmazkodási) problémák merültek fel (amikkel a faj összes egyede szembesül és sikeres megoldásuk esetén elősegítik a túlélést/szaporodást ezzel növelve az adott egyed „sikerességét”), illetve ezeket a szelekciós nyomás hatására milyen programokkal oldottuk meg. A programot itt nem kell feltétlen tudatos értelemben érteni - lehetünk tudatában például egy preferenciának (a fiatalabb lányokat kedvelik a férfiak a hosszú távú párválasztáskor) ám ha nem vagyunk tudatában, akkor is működik a mechanizmus. Magyarul az adaptáció, ha már megvalósult, akkor nem választás kérdése - erre vagyunk "huzalozva". Pont úgy mint a gravitáció sem döntés kérdése - ha kiugrasz a 10. emeletről, akkor lezuhansz, akár elhiszed vagy vitatod. Még egy fontos alapinformáció a biológia illetve pszichológia megértéséhez: mindig statisztikai törvényeik vannak. Azaz egy megállapítás mindig statisztikai értelemben igaz, nem úgy mint a fizikában, ahol ha egy test így mozog akkor úgy és kész. Pont azért, mert az ember tudatos és önálló cselekvő, a maga egyéni értékrendjével és tanult preferenciáival - röviden: mindenki más. Ettől még egy törvény lehet iszonyatosan jó prediktív erejű itt is, csak nem szabad elvárni, hogy kivétel nélkül mindenkire pont annyira igaz. Az orvostudomány is ezen alapszik és egész szép eredményeket tud felmutatni. Mint ahogy - ha már elhízás - van akinek annyira jó az anyagcseréje, hogy ugyanazt az ételt fogyasztva minden nap egy deka fölösleg nem látszik rajta, amitől egy másik ember súlyosan elhízott lesz. A tudomány szépsége (részben) épp ebben rejlik: a mögöttes elvek ettől még vizsgálhatóak, csak az egyén biológiájától függően eltérő mértékben hatnak rá (érthetőbben: még azonos étrend esetén is más az egyes emberek fogékonysága az elhízásra).

Most, hogy ez megértettük jöjjön egy kulcsfogalom az elhízás megértéséhez, amit az evolúciós szemlélet megszaladási jelenségként ismer, ezen belül is a relaxált szelekciós hatásról ejtsünk néhány szót. Az emberre igaz, hogy a megszaladási jelenségek túlnyomó részét a környezetünk (sokszor önmagunk által alakított) változása indítja el. Az elhízás esetében régen volt egy olyan kialakult program - az édes íz preferenciája - amely adaptívnak (= előnyös a túlélés szempontjából) bizonyult. Azért, mert nem volt őseinknek mindig olyan könnyű dolga az ételek beszerzésével, hogy lebattyog a sarki szupermarketbe, leemel a polcról két kiló kenyeret, meg egy fél marhát és megveszi. Az emberiség kialakulásának története során tehát az élelemszűke sokszor volt fontos tényező (erre bármelyik nép történeti emlékei között találhatunk utalást vagy közvetlen dokumentációt). Ezért akik tápanyagdúsabb ételeket fogyasztottak, amikből több energiát nyertek, többet is tudtak elraktározni belőle, ami természetesen vész (éhinség, aszály, stb.) idején jól jött. Az édes íz pedig cukor jelenlétére utal, ami legtöbbször magas (itt még nincs édesítőszer, vagy adalékanyag!) kalóriaértékű ételekben volt. Tehát aki szerette (preferálta) és sokat fogyasztotta az édes dolgokat, annak nőtt az esélye a túlélésre (hangsúlyozom újra: itt még senkinek nem állnak rendelkezésére édességhegyek). Valamint a korai mezőgazdaság kialakulásakor a termesztett növények (vetőmagvak, gyümölcsök) nemesítése sem azon a szinten járt, mint ma. Akkoriban (különösen még korábban a vadászó-gyűjtögető korszakban) egy-egy vad gyümölcs cukortartalma töredéke volt egy mai nemesített fajtának. Arra pedig kiváló jelző volt egy ilyen termény édessége, hogy mennyire érett - az éretlen darab ugyanis komoly problémákat okozhatott (hasmenés, kiszáradás - ekkoriban ez jóval nagyobb veszély volt általános orvosi ellátás hiányában, mint ma).

Tehát az édes íz szeretete több előnnyel is járt, mind a kalóriadússág szempontjából, mind az elfogyasztott termény érettsége (fogyaszthatósága) szempontjából fontos jelzőként szolgált. Így akik az édesebbet választották, azok sikeresebbek voltak a túlélésben, nagyobb eséllyel érték meg a szaporodóképes felnőttkort és ezért lettek utódaik - így ez a tulajdonság (hogy kedveljük az édes ízt) elterjedt a természetes szelekció útján (aki nem rendelkezett vele, annak kisebb rátermettsége révén kevesebb vagy semennyi utódja nem született, így ez a nem kedvelés eltűnt a populációból). Természetesen ez a preferencia később a sikeres alkalmazók körében nemzedékről nemzedékre továbbadódott, így bennünk is megvan (például tegye fel a kezét, aki cukor nélkül issza a kávét, vagy nem szereti egyik féle csokit sem...). Csakhogy bár a preferencia megmaradt bennünk is, azóta a körülmények hatalmasat változtak. Ma már, hacsak nem sújtja az országot valami hatalmas természeti katasztrófa a nyugati és fejlődő társadalmakban is egyre ritkább az éhezés. Helyette inkább a bőség zavarában nem tudjuk mit kapjunk le a polcról a boltban. Nah pont ez a relaxált szelekció: régen szelekciós nyomás volt a magasabb tápértékű ételek fogyasztására (aki nem tette és halmozott fel tartalékokat az étel hiányát rosszabbul tűrte), ma pedig ez a szelekciós nyomás tökéletesen eltűnt. Ellenben az a hatás, amit adaptációként kialakított (az édes íz preferenciája) megmaradt.

Ebből pedig az kerekedik ki, hogy kedvelni még mindig kedveljük az édes dolgokat (túlságosan is), viszont már szinte korlátlanul rendelkezésre állnak. Ennek megfelelően jelentősen túl is fogyasztjuk őket, már ahhoz képest amilyen mennyiséghez a szervezetünk annak idején alkalmazkodott. Ha megvizsgáljuk a történelmi adatokat, akkor a számok tökéletesen alátámasztják a fenti gondolatmenetet. A 19. század végén és 20. század elején (amikor már azért jóval több „cukros” dolgot fogyasztottunk mint korábban, de még a megszaladás és a jóléti társadalmak nem alakultak ki) az egy főre jutó cukorfogyasztás éves átlaga a mai mennyiség 1/5-e volt! Másképp: az utolsó 100 évben a cukorfogyasztásunk 5x-ösére nőtt. Mindezt úgy, hogy összességében nem eszünk ennyiszer többet, hanem az arányok tolódtak el jelentősen. Ha tekintjük a 3 alapvető tápanyagforrást (szénhidrátok, zsírok és olajok és fehérjék), akkor ez bizony azt jelenti, hogy a mérleg nagyon erősen megbillent a szénhidrátok javára.

Egy rövid kitérő erejéig kanyarodjunk el arra, hogy milyen változások történtek még a 20. század eleje óta... Ugyanis az előző századforduló tájékán még számtalan betegség ismeretlen volt, nem hogy a népesség nagy részét fenyegette volna. Az elhízás, magas vérnyomás, 2-es típusú cukorbetegség (másképp: inzulin rezisztancia), infarktus vagy érelmeszesedés, magas koleszterinszint rendkívül ritkák voltak. Annyira, hogy sok fentiből dokumentált eset is alig volt 1-1 országban, így maguknak a betegségeknek a felderítése sem volt olyan égető szükséglet, mint amivé vált fokozatosan a 70-es évek tájára. De ha picit messzebbre megyünk, akkor megtaláljuk még a rákot is, ami akkoriban bár előfordult már, jóval szórványosabb esetek voltak, míg ma ez a vezető halálokok közt található. Összefoglalva a fentieket a szakirodalomban szokták metabolikus szindrómának (vagy régebben az angol irodalomban X-szindrómának) is hívni, hogy ne kelljen minden tünetet felsorolni. Mindez hogy függ össze a szénhidrátfogyasztás robbanásszerű növekedésével? A szervezetünk nem erre lett tervezve. Az édes íz preferenciája, amíg korlátozott mértékben álltak rendelkezésünkre a cukros dolgok, nagyon hasznosnak bizonyult. Ám amikor a szelekció relaxált lett (nem a tápérték a szűk keresztmetszet), az emberek egyre több szénhidráttartalmú ételt fogyasztottak. Miért épp azt? Mert az könnyen hozzáférhető (emiatt egyébként sokszor olcsó is) és finom is (a preferencia leginkább finomságban jelentkezik, ha nem lenne finom, nem fogyasztanánk). Kezdetben krumpli, rizs, kenyér és társaik léptek be „köretként” egyre többet fogyasztva belőlük - hozzáférhetőségük révén ezekhez mindenki hozzájutott és divat is lett. Később pedig a folyamat motorjai (50-es évektől) a „Coca-colonization” (Zimmet, 2000), a gabonapelyhek és a gyorsétteremláncok terjedése lett. Egyre jobban feldolgozott + egyre magasabb szénhidráttartalmú (teljes kiőrlésű, finomliszt - mond ez valakinek valamit?) ételeket ettünk/ittunk (vagy egy kóla esetén még tökéletesen mesterséges keveréket is) s közben hosszú távú változások indultak el.

Mert szemet kell szúrjon az együttjárás (korreláció) a szénhidrátfogyasztás elképesztő növekedése és metabolikus szindróma népbetegséggé válása. Természetesen még a korreláció nem kell hogy ok-okozati viszonyt jelentsem, ám azóta rengeteg tanulmány igazolta ezeket az összefüggéseket (a konkrét kauzalitásra későbbi írásokban térek ki, mert ezek jelentősen meghaladják ezen cikk kereteit). Vannak olyan teljes népcsoportok, amiknél a változás hihetetlenül jól dokumentált antropológusok és egyéb kutatóknak köszönhetően. Pl az USA-beli Pima indiánoknál a századelőn még ismeretlen volt a cukorbetegség. Ma elszegényedve és emiatt szinte kizárólag szénhidráttartalmú ételekre támaszkodva (meg sokszor nélkülözve) a népesség 50 %-a 2-es típusú cukorbetegségben szenved és 100 % (!!!) elhízott. Lehetne még sok példát hozni, de ezt most meghagyom az ajánlott szakirodalmaknak és a későbbi írásoknak.

Miért történik mindez? A szervezetünk nem ilyen mennyiségű szénhidrát feldolgozására lett tervezve, hiszen annak idején az ősi(bb) környezetben fel sem merülhetett ebből ekkora "túladagolás". Mivel a relaxáció és az ezzel kapcsolatos megszaladás (illetve kialakuló súlyproblémák és metabolikus szindróma) alig pár évtizedes múltra tekint vissza, az evolúció és szelekció léptékei pedig ennél sokkal nagyobbak. Értsd: gyorsabban változtatjuk a körülöttünk lévő világot, mintsem hogy a (biológiai) evolúciónk érdemben bele tudjon szólni, mert az egy ennél nagyságrendekkel lassabb folyamat. Sok nemzedéken keresztül kell egy tulajdonságnak szelektálódnia, mire egy adaptációs problémára (mint ez) kialakul az adekvát válaszprogram. Márpedig a probléma fellépése óta mindössze 2-3 nemzedéknyi idő telt csak el, ez pedig evolúciós léptékkel, csak egy pillanat. A jó hír, hogy az ember tudatos és (elvileg) értelmes lény, így belátással is tud tanulni. Meg tudja érteni a problémát és azt megfelelően kezelni tudja, mert a gondolkodásunkkal felül írhatjuk vágyainkat és tudattalan ösztöneinket. Csak akarni kell. Illetve természetesen, ha már valaki elhízott (és nagy valószínűséggel kialakult nála az inzulin rezisztancia) akkor sem kell elkeserednie - a legújabb kutatások szerint a folyamat megfordítható. De természetesen ehhez is akarni és tenni kell tudatosan, mert ha ugyanazt csinálod amit eddig, akkor mégis mitől várnál el változást?

Hangsúlyoznom kell, hogy a fenti gondolatmenet, kizárólag az érthetőség kedvéért jelentős egyszerűsítéseket is tartalmazott. Rengeteg más faktor van még, ami változott a 20. század eleje óta, csak hogy a legfontosabbakat említsem: jelentősen csökkent az emberek fizikai aktivitása (ki az aki ma napi 8 órát kapál? és hányan végeznek irodai munkát?), az életünk sokkal több stresszt tartalmaz (te is úgy érzed, hogy folyamatosan rohannod kell és mindig van dolgod?), vagy jóval több rákkeltő (ún. karcinogén) anyag vesz körül minket. Ezek is mind kivétel nélkül (és kutatások által igazoltan) rizikófaktorai és elősegítői a metabolikus szindrómának és az ezzel szoros kapcsolatban álló elhízásnak vagy cukorbetegségnek (nem ezek a kizárólagos rizikófaktorok, pl: lehet genetikai alapja is). Ám ez az alapgondolat értékéből mit sem von le, csak figyelmeztet arra, hogy ne teljesen 1 dimenziósan kezeljük a problémát. Egyben fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a túlegyszerűsítés sem a jó megoldás. Ilyen lehet, hogy akkor holnaptól valaki a szénhidrátokra (cukrokra) ördögként, valami elemi rosszként tekint és többet hozzá sem nyúl. Ez egyrészt nem megvalósítható és végképp nem fenntartható étrendhez vezetne. Ha meg nem tudod fenntartani, akkor abba fogod hagyni, ha abbahagyod akkor visszatérsz a régi étrendedhez és ugyanabba a körforgásba ahonnan jöttél. Csak közben gazdagodtál azzal a tudattal, hogy „áhh, ez sem működik” és így eldobod magadtól a megoldás kulcsát. Szóval mindezek ellenére: a szénhidrát nem rossz, csak éppen iszonyatos mennyiségben túlfogyasztjuk és nagyon sok népbetegség esetében ennek a túlfogyasztásnak isszuk a levét. Ugyanis ez hatással van a hormonháztartásunkra (inzulin-termelés és a sejtek inzulin érzékenysége), ami meg kihat az anyagcserénken keresztül a testsúlyunkra.

A problémát ezzel felvázoltuk, ha az világossá vált akkor jöhetnek a megoldások. Pont azért, mert a dolog nem egy dimenziós, sok oldalról lehet támadni, ha valaki szeretne testzsírt veszíteni („fogyni”). De épp a fenti miatt, az egyik legnagyobb és hosszútávú hatást az életviteled és ezen belül is az étrended megváltoztatásával fogsz elérni, így balgaság nem ehhez nyúlni először. Másképp is mondom: edzhetsz te akármennyit, de ha otthon egész nap tortával tömöd a fejed, akkor nagy valószínűséggel (az egyébként remek testmozgással) nem fogsz menni semmire. Legalábbis a testzsír csökkentés szempontjából. Fontos még azt is észrevenni, hogy ha a fenti gondolat következményeit követjük, akkor a megoldás nem a mennyiségben (kevesebbet eszem) rejlik, hanem a minőségben (mit eszel). Jó hír azoknak, akik szeretik a hasukat: ehetnek amennyit szeretnének, csak nem mindegy hogy miből :-)



Legközelebb arról írok, hogy miért nem hatásos (önmagában) a csökkentett táplálékbevitel (koplalás), mi a kapcsolat az inzulin, a cukorbetegség és az elhízás között és hogy miért épp oda rakódnak le a zsírpárnák, ahova.



Ha tetszett az írás, oszd meg az ismerőseiddel Facebook-on:



Felhasznált irodalom:

  1. Bereczkei Tamás - Evolúciós pszichológia
  2. Gary Taubes - Why we get fat and what to do about it?
  3. Gary Taubes - Good calories, bad calories
  4. Alan L. Watson - Cereal Killer
  5. Sugar - a bitter truth






Csoportos kezdő kurzusok indulnak Szeptemberben!

6 különböző időpontban és
3 helyszínen (Újbuda, Zugló, Óbuda) is lesznek. Nézz körül az órarendben és válaszd ki a neked szimpatikusat!

Érdekel!


SMR Tanfolyam Szeptemberben!

Szeptember 17-én (vasárnap), a Thor Gymben.

9:00-13:30-ig

Érdekel!



Aktualizálódott az órarend - benne az új kurzusokkal :)

Felkerült egy új írás a Tudástárba!

Folyamatosan frissül a Hónap Kettlebellezője rovat


"A kudarc csak egy lehetőség, hogy újrakezdj - immár intelligensebben!"



Kettlebell.hu Tactical Shop Dragondoor Kettlebell Miskolc Phoenix Hőlégballon Repülő Egylet Sieljünk! Keresned sem kell!

Üzemen kívül!

Addig is írj az attila@kettlebelldozis.hu-ra.




WYW Directory