Egységben az Erő - egy közösséggé válás története

2. rész

Mi változhat meg benned és rajtad (is) 2 év alatt

"Mindenkinek megvannak a maga határai. Ha pedig túl akarsz lépni rajtuk, néha többre van szükség önmagadnál."

Az év elején egy teljesen új kezdeményezést nyitottam meg itt egy hasonló cikkel. Egységben az erő címen került fel, s arról szólt, hogyan vált egy akkor 1 éve indult társaság csoportból csapattá. Nyilván egy év alatt sokan morzsolódnak le, adják fel vagy hagyják abba végleg, de akik maradnak azok nagyon inspiráló dolgokra válnak képessé. Mi örültünk, hogy azt a cikket elkészítettük, a résztvevőknek is nagyon fontos tanulságokat hozott, én meg igyekeztem a sima interjús kérdés-felelet dolgokon túl saját kommentekkel, gondolatokkal is megtölteni, remélve hogy még hasznosabbá teszem ezáltal.

A sikere a cikknek váratlanul nagy volt. Több mint tízezer emberhez jutott el, sok ezer ebből olvasta is, a honlapon messze a legtöbb like-ot ez zsebelte be, s nem kevesen hivatkoztak erre, amikor említették, mint számukra motiváló, úton tartó dolog. Amikor készítettük még csak reméltem, hogy lesz folytatása, amikor a fogadtatást láttam, akkor már biztos voltam benne. Ahogy abban is, hogy melyik lesz a csapat, akinek folytatnia kell a sort.

Az időben 2014. szeptemberhez képest nem 1, hanem 2 évet ugrunk vissza - ekkor indult az ő történetük, akikről ma szó lesz. Elképesztően sok dolgon vagyunk már túl együtt - benne egy teremváltással a Lurdy házból a Thor Gym-be - de ők még mindig kitartanak: járnak és fejlődnek. Elképesztően jó egység kovácsolódott belőlük. Látom ahogy óráról-órára húzzák egymást, s túlzás nélkül mondhatom, hogy ők alkotják annak a csapatnak a gerincét, ahova járnak. A maximumot én is igyekszem kihozni belőlük, de ők ezen már sokszor túlléptek azzal, ahogy egymásra figyelnek, s abszolút professzionálisan állnak hozzá az edzéseikhez.

Ez a remek csapategység nem csak a hangulaton érhető tetten - hála istennek az remek mindegyik csoportnál (aki nem hiszi, próbálja ki :)) - de az eredményekben is jócskán látszik. A cikk születéséig ők adták a legtöbb hónap bellezőjét - Kati, Kata, Áron - és az egyéni eredményeik is példamutatóak. A saját köreinkben rendezett kihívásokon mindig élen járnak: mind a teljesítésben, mind abban, hogy noszogassanak a következő miatt :P Szóval nem csak élvezik az órákat, hanem rengeteget fejlődtek is tőle. Náluk talán még jobban tetten érhető az, hogy mennyire megváltozott a gondolkodásmódjuk a 2 év alatt a sportról, mozgásról, egészségről. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a heti 2x1 óra edzésen túl, ma már mindenki egy komoly életmód és szemléletváltáson van túl, s élvezi az ezzel járó összes örömet, amiket az első edzéseken elképzelni sem mertek volna. Több mint valószínűnek tartom, hogy ezeket otthon, egyedül vagy akár csak személyi edzésben nem érték volna el - nem véletlen a cikk címe alatt a választott idézet.

Természetesen nagyon büszke vagyok rájuk azért ami mögöttük van, s azért is ami még előttük, mert egy ilyen kiváló csapat még a jövőben is biztos számtalanszor mutatja majd meg, milyen hihetetlen dolgokra képesek.

Egyre több jele mutatkozik annak, hogy még sok-sok ilyen csapat lesz. A már kialakult vagy alakulóban lévő csoportok számára is szánom ezt egy útmutatónak, motivációnak: Ti is léphettek erre az útra, a választás a kezetekben van, csak éljetek a lehetőséggel!

Érdemes megfigyelni a hasonló tanulságokat - de a különbségeket is a két történet között. Azt gondolom, e kettőből rengeteg következtetés levonható. A tanulságok kiemelése és hangsúlyozása mellett, beleillesztem majd a saját gondolataim is, míg az ő írásukat változatlan formában közlöm (ha valahol kiemelés van benne - az tőlük származik). Hogy ne legyen összekeverhető a kettő, így továbbra is dőlttel szedve és zárójelben írom majd a saját jegyzeteimet, így:

[komment]

A kérdésekre a válaszokat névsorban írtam, ahol a válaszolók a következők: Gódor Katalin, Gyenes József, Kovács Gyula, Mauthner Kata, Nagy Gábor (alias Benji), Papp Áron, Török Erzsébet, Tréki-Tóth Péter, Wojticzky Tamás. Bízom benne, hogy sikerül most is olyan maradandót alkotni majd, mint az első résznél tettük - jó olvasást mindenkinek!

1) Mi a háttered: Hogy találtál a bellre? Mivel foglalkozol amikor nem edzésen vagy?

Kati: A bellt nekem a derékfájásom miatt egy - egyébként vak - masszőr srác ajánlotta, aki nem mellesleg a hazai csörgőlabda válogatott kapitánya. A történet másik része, hogy 9 éves koromtól sportolok, majd édesapám halála 2006-ban olyannyira kibillentett a lelki békémből, hogy évekre kimaradt a rendszeres mozgás. Végül 2012-ben némi magánéleti válság és persze a szerencse odáig vezetett, hogy bár majdnem, de aztán mégsem maradtam le arról a bizonyos szeptember 11-ről. :)

[Néha megdöbbenek honnan - milyen ajánlásokból - találnak meg emberek. Egyrészt elképesztően jó érzés, mikor valaki valamilyen csavaros történet után bukkan rám, másrészt nem véletlenül mondom mindenkinek, aki továbbajánl, hogy fogalma sincs néha kinek az életét változtathatja meg ezzel. Sokszor olyan helyen ér célba az üzenet, amire nem is számítunk és ez a legszebb az egészben.

Még 1 gondolat a magánéleti válság kapcsán. Sokszor a hasonló válságok teljesen átrendezik az ember hiedelemrendszerét és a válságból később növekedés, fejlődés lesz. Ezt hívja a pszichológia poszt traumás növekedésnek. Sokszor tapasztalom, hogy mennyien találnak meg valamilyen válság, krízis után az életükben, s ez látom, mennyire sokszor segít átformálni a gondolkodásmódunkon túl önmagunkat is.]

Józsi: Egy haverom mutatta 6-7 éve, hogy ezt nézd, van ez a kettlebell Amerikában, állati jó sport, sajnos Magyarországon még nincs sehol. Aztán feledésbe merült, míg 2 éve nyáron találkoztam egy vízitúrán egy másik haverral, akit akkor már pár éve nem láttam, teljesen megváltozott, szálkás, csupa izom. Kérdeztem, hogy mit csinál, kiderült hogy már akkor 3. éve bellezik. Mesélt, hogy milyenek az edzések, milyen gyakorlatok vannak. Akkor Puskás Attila barátommal konditerembe jártunk, de elég gyorsan eldöntöttük, hogy keresünk egy kettlebell edzőt és kipróbáljuk ezt a sportot.

[Ezek a "teljesen megváltozott" történetek ezek szerint nem is annyira ritkák :)]

Egyébként nagyrészt irodai munkát végzek, vagy autóban ülök, egy autóalkatrész importőr és nagykereskedő cégnél.

Gyula: Teljesen véletlenül találtam a bellre. Akkoriban kezdtem el nézelődni a különböző mozgásformák között. A keresgetés közben találtam a Lurdyban egy induló kettlebell csoportra. Egy kicsit utánaolvastam és mivel a munkahelyemhez közel volt és tetszett is a dolog belevágtam.

[A munkahelyhez közel van elég sok embernél fontos szempont a választásnál. Ez természetes, hiszen a kezdeti ellenállást, a komfortzónánkból kimozdulás mértékét csökkenti, ha nem a világ végére megyünk az életünket megváltoztatni, s nyilván időnk is több marad rá, ha nem az utazással megy el. De azt gondolom azért fontos tudatosan állni ehhez a kérdéshez (is). Az instruktor választás szempontjait röviden összeszedtem az előző 1 éves történetben, még ma is így gondolom. Pont ebből fakadóan van egy ilyen belsős poénunk is Dózisos körökben, hogy mindenki azért választott mert közel vagyok és olcsó :) Egészen más dolog valakihez 1x lemenni és más a mozgásban tartani (szó szerint és átvitt értelemben is) folyamatosan elérve a céljait, meg újakat kitűzve.]

Kata: Kontrollerként dolgozom, így napjaim jó részét a monitor előtt ülve töltöm. Nekem már általános iskolában megszakadt a "sport karrierem" egy sérülés után, aztán ez így is maradt. Nem mozogtam semmit 2 évvel ezelőttig, amikor már kezdtem érezni a hátamon, hogy nem lesz ez így jó. Ekkor hallottam a bellről: egyik munkatársam mesélt róla olyan lelkesen, hogy kipróbáltam.

Benji: Irodai munkás emberke vagyok, rengeteg ülőmunkával jár - így a derekam is fájt rendesen, rossz tartás, egészségtelen kaják hada. Kipróbáltam sokféle mozgást, de nagyon nem kötöttek le. Egyik munkatársam ajánlotta ezt a sportot - ami kitűnő hobbim is lett :)

Áron: Cipész vagyok. A kettlebellről egy barátomtól hallottam először, de csak kb. 5 évre rá kezdtem el. (Részleteket lásd a hónap bellezője rovatban.)

[Itt megállnék egy pillanatra, mert rengeteg hónap bellezőjét adott ez a csoport és ők már a mostani cikken túlmutatóan is meséltek picit az előtörténetükről. Érdemes lehet megnézni, mert egész más megvilágításba tudja helyezni az itt olvasottakat, kiegészíti azt. Meg érdemes megfigyelni azóta hova jutottak, mit értek el azok sem kisebb eredmények ám! Fent már szerepeltek, ha ott nem kattintottál, most megteheted: Kati, Kata és Áron.]

Erzsi: A párom (a cikkből Áron) kezdett hozzád járni és nagyon lelkesen beszélt az edzésekről - még semelyik sport nem tetszett neki ennyire - ezért gondoltam, hogy én is elkezdem. Civilben vállalkozó vagyok.

[Ez a lelkesen beszélnek az edzésről most is elgondolkodtatott. Nyilván valaki azért jár, mert lelkes és szereti csinálni. Nem egy tanítvány beszámolt már arról, hogy itt szerette meg először igazán a mozgást, korábban a legtöbb sport nem volt rá ilyen hatással. Ebből egy komoly rész az, hogy milyen mozgással vagy kompatibilis - nem való mindenkinek minden mozgás. Egy végletekig versenyző típus nem fogja feltétlenül jól érezni magát itt (hiszen ez alapvetően nem egy versenysport) és fordítva a nem kompetitív átlagember nem érzi jól magát egy kizsigerelő versenysportban. Vagy egy olyan helyen, ami olyan képességeket követel tőle, amiknek nincs birtokában. Utóbbin edzőként tudok segíteni a megfelelő kihívási szint beállításával, az ő készségeihez. S ez nem is kis felelősség. Gondoljunk csak bele egy pillanatra - gyerekkorunkból melyik tárgyakat szerettük például az iskolában? Én azokat, ahol jellemzően remek tanáraim voltak, akik megláttak bennem valamit, amit talán még én sem láttam és segítettek kihozni azt belőlem. Hittek bennem, támogattak, vezettek. Visszatérve a mozgásra - ha eljön és nem találja a helyét, akkor lemond a mozgásról... lehet már sokadjára. Minden ilyen feladással csökken az esélye arra, hogy újra belevágjon, mert az ember nem szereti a kudarcot. Ha pedig nincs mozgás, nincs életmódváltás, s nincs változás, amire annyira vágyna, csak még nem feltétlenül látja az útját. Ezért érdemes mindenkivel egyénileg foglalkozni, segíteni amikor elakad, személyre szabni a feladatot, ha valami nem megy - mert idővel mindenképp meghálálja. Ha más nem azzal, hogy látod, amint változik :)

Az utóbbi időben megszaporodtak a hozzám járó párok, családtagok. Néha megdöbbentő hány generáció - van olyan család, akiktől 3 generáció jár ide mozogni. Nagymama, gyereke (és az ő párja) meg a nagyi egyik unokája (igaz ő Primal Move-ra). Sosem gondoltam volna, hogy ilyen irányba el fogunk menni, de kifejezetten örülök ennek!]

Péter: Ügyvédként dolgozok. Egy volt kollégám említette, hogy űzi ezt a sportot. Pár hónappal később, amikor elhatároztam, hogy rendszeres mozgás után nézek eszembe jutott ez az edzési lehetőség, és el kezdtem keresgélni. Érdemi, és meggyőző válasz a megkeresésemre Tőled jött, és kezdetét vette a kettlebell.

Tamás: Ülő munkát végzek, egy bank kockázatkezelési területén dolgozom, napi 10-12 órát töltök a számítógép előtt. Így én is ehhez mérten voltam ellustulva. Ezzel együtt mindig kerestem a lehetőséget arra, hogy sportoljak - de a kitartás, a hosszú távon való megfelelés, motiváció hiányzott.

Több sportot is kipróbáltam a focitól a konditermi edzésen át a boxig. A bellre és Attilára egy intenetes oldalon keresztül találtam. Elsőre az volta a legmegdöbbentőbb, hogy mennyi háttérinformáció van megosztva a honlapján (többek között a rengeteg végzettségével együtt), és mennyire átjön ezeken a lelkesedés és a bellbe vetett hite, így gondoltam, hogy kipróbálom az edzését és ott is ragadtam.

[Ezek szerint nem csak nekem fontos, hogy már-már grafomániásként írok emaileket a kérdésekre válaszolva, vagy hogy sikerült azt kommunikálni a honlappal, amit szerettem volna :)]

2) Mi fogott meg benne - mármint először!

Kati: Két dolog: egyrészt, hogy nem látványos, hanem erős izomzatot ígért, másrészt reménykedtem benne, hogy nem lesz olyan unalmas, mint mondjuk a edzőterembe járás. És lőn! Ráadásul hamar rájöttem, hogy nagyon alaposan van felépítve, különösen az eleje. Az a bizonyos első három hónap csak részben szólt a technikák elsajátításáról. Nagyrészt bizony az alap erőnlét felépítése volt a fő feladata.

[Sokszor gondolkodtam már mitől lesz unalmas egy edzés. Bizony én is jártam annak idején kondizni és én is untam. Közben meg a mi edzéseinken is csinálunk bizony monoton dolgokat - mégsem találom úgy unalmasnak. Biztos nem az a kibúvó, hogy minden edzésen mást csinálsz, mert akkor csak random mozogsz valamit, amihez kedved van - az eredmény is olyan lesz persze... Két gondolat jut eszembe az egyik a flow (lásd lejjebb egy kommentemben), a másik a csapat. Néha az egyik, néha a másik segít túllendülni a holtpontokon.

Másrészt a rendszerszemlélet, amit Kati említ. Azt gondolom ez az egyik erősségünk, hogy minden rendszerek szerint van felépítve és minden rendszernek világos helye és ideje van. Az egyes edzéseken belül a blokkoknak, az egyes blokkokon belül a feladatoknak, de még a programok sem véletlenszerűen követik egymást. Ez a csapat fejlődésének az másik kulcsa a motiváció mellett. Fontos még, hogy a kettlebell, csak egy rendszer a sok közül, amit használunk. StrongFirst Bodyweight & Barbell, Primal Move, SMR System, FMS, Z-Health, Ido Portal method - mind rendszerek, amik szemléleteket, eszközöket adnak, de ezek csak arra jók, hogy meg legyen a helyük 1-1 programban és a Ti fejlődéseteket segítse. Minden eszköz csak annyira jó, amennyivel közelebb visz a célodhoz - mindig az a kérdés mi az egyén vagy a csoport célja és ahhoz kell igazítanunk az eszközeinket!]

Józsi: Az hogy csoportosak az edzések, ami nagyon jól motivál, pláne hogyha egy olyan jó csapat jön össze mint a miénk. Változatos, mozgalmas.

Gyula: Az edzés légköre és a módszer fogott meg először.

Kata: Elmentem az első órára, és bebizonyosodott számomra, amit már előtte is tudtam: gyenge vagyok. Viszont az is kiderült, hogy ugyan elfáradok az edzés végére, sőt az első héten nem volt olyan hely a testemen, ahol ne lett volna izom(hely)láz, az edzéseket meg tudom csinálni, mindig nyújt sikerélményt és kihívást is. És még jól is éreztem magam, nagyon jó csoportunk volt/van :)

Benji: Kifejezetten nem élsportolók jöttek, fiúk-lányok, akik elég motiváltnak látszottak és ami 2 év után is igazolódott, nem is kevesen folytattuk ezt a "hobbi utat" :)

[Amit Benji ír, az kulcsfontosságú lehet sokszor. A motiváció az első edzés előtt mindenkinél nagy - azért jöttél le. De a változás nem könnyű, az úton maradáshoz nem árt a társak támogatása. Márpedig ezt legkönnyebben egy olyan közegben kapod meg, akik ugyanazért jöttek és hasonló háttérrel, mint te. Ők is változni akarnak, ők is fejlődni vannak itt és így mindenki nyer. Érdemes végiggondolni - egy ilyen változásban kik lehetnének a te támaszaid? Rájuk nincs szükség, amíg minden jól megy, de ha egyszer elakadsz, egyszer nincs kedved eljönni edzésre vagy kimaradsz néhány alkalmat, nagyon nem mindegy, hogy egy csapat barát vár vissza, vagy éppen senki. Szuper, ha ezt a támogatást megkapod otthon, de ha mégsem, vagy nem eléggé - na pont ezért vannak a csoportos edzések, s ez az egyik ok, amiért én ezt tartom az egyik legjobb formának a mozgáshoz. Én magam is sokkal jobban teljesítek egy csapattal edzve, mint otthon lenyomva ugyanazt a programot. Azt meg öröm látni, tudják a többiek egymásról ki melyik órán nem volt és írnak egymásnak, hogy minden okés-e :)]

Áron: Leginkább az hogy a bár nem könnyű az edzés, de megcsinálható volt az én számomra is pedig régen nem sportoltam előtte semmit.

[Egységes következtetés volt az edzések megcsinálhatósága. Korábban sokat koptattam a számat erről flow címén, a diplomamunkám legnagyobb részét is ebből írtam. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, s talán semmiben nem fejlődtem annyit az eleje óta, mint ebben a képességemben - megtalálni a kihívás készség egyensúlyt. Ha valaki egy folyamatban nem találkozik elég kihívással (nincs elég magasan a megugorni való léc), akkor unatkozni fog, hiszen nem kívánja meg a képességei kihasználását a dolog. A másik véglet felől közelítve, ha túl magasan van a kihívás szintje a képességeihez képest, akkor ez túl sok stresszel jár, az illető szervezete nem tud válaszolni a kihívásra, sikertelen lesz, csalódik és megtörik a lendülete. Nagyon nehéz eltalálni azt a folyamatosan változó mezsgyét, ahol a két dolog egyensúlyban van és épp ezért a feladat teljesítéséhez szinte minden képességét mozgósítja az egyén. Ez az, amikor képes vagy teljesen elveszni a feladatban és szinte elrepül az idő. Azon túl, hogy ez már önmagában jutalmazó értékű - jó érzéssel tölt el - ilyenkor fejlődnek a legjobban a képességeid. Szóval a flow nem csak úgy kialakul, hanem rengeteg dolog van, amit tehetünk azért, hogy flow élményben legyen részünk és ezen keresztül haladjuk meg korábbi önmagunkat.]

Erzsi: Gyorsan kezdett a derekam kevésbé fájni.

Péter: Megtetszett az intenzitása, illetve az hogy elhatározás mellett viszonylag hamar éreztem, hogy fejlődök, míg addig másban ezt nem nagyon vettem észre. Hamar elmúlt az addig mondhatni rendszeres hátfájásom. Természetesen a csoportos foglalkozás is tetszett. Jó volt nézni, hogy nem csak én izzadok és szenvedek. :)

[A fejlődés érzése - újabb fontos kérdés, edző és tanítvány szempontjából is. Te szeretsz olyat csinálni, amiben úgy érzed, hogy egy helyben állsz és csak ölöd bele az időd és energiád? Senki sem szereti a sziszifuszi munkát. Viszont a fejlődés kérdése az egyén számára, aki nap mint nap a saját bőrében él, nem mindig annyira egyértelmű, mint a kívülálló számára - erre visszatérünk még az 5)-ös kérdésnél. Itt a közös feladat az edzővel az, hogy megtalálják a módját az előrelépés mérésének. Azaz nem csak hagyjuk, hogy a tanítvány észreveszi majd a változást, hanem láttatjuk azokat, segítünk neki észrevenni. Ez lehet egészen pici mozgásminőségbeli javuláson keresztül hatalmas testkompozíció váltásig, minden apró lépésekből áll össze és remek, ha a tanítvány minden apró lépés után érzi magán a fejlődést és büszke arra, amit elért. Ez is segít a pályáján tartani.]

Tamás: Az első 1-2 edzés után a legnagyobb eredmény az volt, hogy egyáltalán haza tudtam menni. A hátam közepén is izomlázam volt, de a csapatszellem, a társaság és maga a mozgásforma annyira megfogott, hogy nem volt kérdéses a folytatás.

3) Miért jársz még mindig, 2 év múlva is?

Kati: Mert nekem ez jó!!! Micsoda kérdés... mert a hónom alá csapok 10 l tejet, és akár ha csak néhány újság lenne :) Természetesen nem kihagyható a jó minőségű edzés, aminek alapfeltétele a jó minőségű edző. S az immár ismerős arcok is persze, akik velem együtt szenvednek a szó maximálisan jó értelmében.

Józsi: Nagyon motiváló, hogy saját szemmel láthatóan, hétről hétre nagyobb teljesítményre vagyunk képesek, különösen ha egy olyannal őrülttel kerülsz párba mint akivel nekem sikerült :)

Gyula: Habár mostanában nagyon sok minden összejött, így nem tudtam olyan rendszeresen járni, de az életem részévé vált a mozgás.

Kata: Mert függő lettem! :)

Benji: Változatos mozgáskultúra, jó társaság, elég kihívás, elég motiváló erő... FLOW :) Baráti kapcsolatok. Jó megszervezett, felépített edzéstervek.

Áron: Imádom.

Erzsi: Nagyon jó a társaság és az egészségi állapotom is jobb lett (a gerincsérvem sokat javult).

Péter: Sajnos az elmúlt időszakban (fél-egy év) sem tudtam olyan intenzitással járni mint szerettem volna, de mivel akarom csinálni, ezért nem koptam le :) A 2-es pontban leírtak miatt nem hagytam abba. Jó érzés dög kimerülten hazaérni, és érezni, hogy fejlődök. Bár ez a ritka részvétel miatt most visszamaradt...

Tamás: Többet kaptam, mint amit vártam: egyrészt a maximális szakmai kontroll Attilától (biztos vagyok abban, hogy nem sok olyan edző van, aki nála több energiát fordít a csoportjaira), a profi edzések, másrészt a társaság az, ami motivál.

[A többet adni, mint amit vár valaki tőlem az egy fontos alapelvem. Mindig mindenhol igyekszem finom pici plusszokat belecsempészni abba, amit adok, legyen ez egy edzés, képzés, szeminárium, coaching. Az elv nagyon egyszerű - nekem is jobb érzés, hiszen tudom, hogy a másik boldog lesz tőle és neki is, hiszen kapott valamit, amiért nem fizetett. Ez az egyik, amitől nem csak kliens, hanem tanítvány. De gondoljuk végig, ha valaki lemegy egy helyre mozogni 3 eset lehetséges - elvárásai ugyanis biztosan vannak, hiszen nem véletlenül megy épp oda. Kaphat kevesebbet, mint amit várt (amit a reklámban ígértek - mindegy hogy ez egy plakát, egy ajánlás vagy mi volt), kaphat épp annyit és végül kaphat többet is. Vajon melyik helyet fogja a 3 aleset közül megjegyezni, melyikre fog szívesen visszamenni és melyiket fogja ajánlani az ismerőseinek is? Kétségtelenül, ha legalább annyit adsz már, amennyit ígértél, akkor tartottad a szavad, csak épp nem is tűntél ki igazán semmivel. Ezeknek a plusszoknak pedig nem kell nagy dolgoknak lenniük, lehet ez a személyes odafigyelésed, lelkesedésed, hivatástudatod és még sorolhatnám. Ezek mind ingyen vannak, vagyis ha ott vagy már miért ne csinálhatnád így? :)]

4) Milyen eredményeid vannak, mik azok amikre Te büszke vagy? Amiket az elején sosem gondoltál volna :)

Kati: Nos például ez a tejes dolog. Meg hogy beleférek olyan holmikba, amikbe már régóta nem. No és persze a 30 éves osztálytalálkozómra, ahol csak annyit mondtak a többiek, hogy az fantasztikus, hogy pont úgy nézek ki, mint 18 évesen. Ez végtelenül jól esett! Persze megerősített abban, hogy a mindennapok erőfeszítéseinek van nagyon hízelgő kimenetele is.

[Akik ritkábban látnak, azok nem csak udvariasságból veszik ezt észre sokszor. Aki minden nap vagy héten találkozik veled, annál kevésbé szembeötlő, ugrásszerű a változás, hiszen folyamatában látja. S itt visszakanyarodtunk ahhoz, hogy számodra - aki minden nap a saját testedben élsz - hogy lehet ennyire nyilvánvalóvá tenni a változást. Mérhetővé kell tenni, mert a jó mérés nem hazudik, mindig megmutatja a fejlődést. De erről fent már írtam!]

Józsi: Sosem gondoltam volna hogy a 44-es bellel fogok swingelni, vagy hogy menni fog a dupla 32-es nyomás egymás után kétszer...

Gyula: 30 kg-t fogytam. Ez talán önmagában is elég lenne, de ez magával hozott sok más dolgot is. Magabiztosabb lettem, egészségesebb. Soha nem hittem, hogy az életben valaha fogok tudni húzódzkodni. Az egész két év alatt erre vagyok a legbüszkébb.

[Az emberek 99 %-a a testkompozíció változás - fogyás, izmosodás, formálódás - miatt jön le először. Aztán ez szinte mindenkinél megváltozik idővel és észrevesz más célokat is, amik beépülnek az életébe. Ez így van jól - szerintem, ha csak a fogyás lenne, akkor az nem is lenne igazán fenntartható, mert nem járna együtt gondolkodásmód és életmódbeli változásokkal... úgy pedig csak idő kérdése mikor kúsznak vissza a kilók.]

Kata: Talán a leginkább az, hogy elkezdtem mozogni, és bár nagyon hosszú évek teltek el úgy az életemből, mégis változtattam az életmódomon. Persze van sok-sok konkrét dolog is, amik folyamatosan bővülnek, mert mindig találok valami kihívást, amit jó lenne megcsinálni.

Először talán a húzódzkodás, aztán az 1000 swing 16 kg-al, az 1 lábas guggolás, az hogy megnyertem a terem által rendezett bell versenyt és hogy sikerült a török felállás 24 kg-mal. Mostanában pedig a húzódzkodás súllyal.

Benji: Mindegyik eredményemre büszke vagyok, nem sorolnám fel- folyamatos fejlődést mutatok szerintem:) Mint erőben, mint technikában. Természetesen nem szétgyúrni megyek le edzésre, hanem gyakorolni a tökéletes, olajozottabb kivitelezés felé :)

Áron: 2x lettem a hónap kettlebellezője, lenyomtam pár 1000 swinget (12, 16, 20kg) és párezer swinget (10.000, 100.000), Kettlebell Warrior 2 szint.

A kihívások leírását eléred a szövegbe helyezett linkekre nyomva. A többiek is említik, de így minden 1 helyen megvan.

Erzsi: Például az nem gondoltam volna, hogy ennyi idős koromra 25 kilós cementes zsákokat pakolok be az autóba.

Péter: Én az elején meglepődtem azon, hogy rendszeresen, és gondolkodás nélkül mentem az edzésekre. "Súlyos" edzések korábban nem voltak rám ilyen hatással. Ennek aztán meg is lett az eredménye. Jól esett pl. hogy a nadrág és pólóméretem csökkent. Ettől nyilván kis magabiztosságot is szereztem, a már meglévő mellé. Bármilyen furcsán hangzik jól esett, hogy fejlődtem a fekvőtámaszok területén, illetve pl foci közben jobban bírtam, nem fulladtam ki. Jobban mondva csak később :)

[Erzsi és Peti példái nagyon jól rámutatnak egy fontos jelenségre. Van erre egy mondás a StrongFirst közösségben: ha erős vagy, akkor könnyebb az élet. Szó szerint és átvitt értelemben is. Jelentem a tanítványok rengeteg alkalommal számolnak be életminőségük olyan pozitív változásáról, amit korábban nem is gondoltak volna. Sokszor nem is azért, mert csodákat teszünk itt, hanem azért, mert egy átlag keveset vagy nem jól mozgó ember fel sem tudja mérni milyen jelentősége van azoknak a képességeknek, készségeknek, amiket a jó és rendszeres mozgás által megszerezhet. S nincs ebben semmi csoda, vagy misztikum, ezek az élet apró dolgai, néha többet jelentenek, mint gondolnád - de csak akkor tudod felbecsülni az értéküket, amikor megvannak vagy nem rég veszítetted el őket. Az ember, aki már évtizedek óta ülő munkát végez, nem is emlékszik milyen volt gyerekként órákat guggolva, mászva játszani fáradtság és különböző kínzó fájdalmak nélkül. Ez már számára elveszett, nincs benne a valóságában - ha újra mozogsz, megint azzá lesz. De a mozgás számtalan pozitív hatását kimutatták a koncentrációra, növekvő kognitív képességekre, s még lehetne hosszasan sorolni.]

Tamás: Kétszer teljesítettem az 1000 swing kihívást (12 kg és 16 kg), amit előtte nem gondoltam volna (igazság szerint a kihívás közben sem), voltam fekvenyomás barbell képzésen, aminek az eredményeképpen sokat javult a teljesítményem, megtanultam használni az SMR hengert Az edzések teljesítményén túl sokat javult a testtartásom és az állóképességem, sikerült mintegy 8kg feleslegtől megszabadulnom.

5) Mások milyen változásokat vettek észre rajtad?

Kati: A fent említett nem elég? :)

Nos, a fiam kedvesen csak annyit mondott, miután végig böködött néhány hónap edzés után, hogy a továbbiakban csak kartávolságon kívülről fog szemtelenkedni. Talán még rá is tudom venni, hogy ő is bellezzen. /Egyébként 22 éves, 82 kg-os és nem mellesleg barnaöves kyokushin karatéka./

Józsi: Fogytam és erősebb lettem.

Gyula: Az előző pontban említetteket észre szokták venni. A fogyás elég szembetűnő. Szokták mondani a határozottságot is.

[A határozottság látszólag nem vagy maximum lazán kapcsolódik a sporthoz. De nézzük csak meg kicsit közelebbről, mert tapasztalatom szerint nem is kevesen számolnak be hasonlóról. Ha az edzések jól vannak összeállítva, akkor nehezek a feladatok, de tudod teljesíteni őket - erről volt szó korábban. Ez kompetencia érzést ad - te is képes vagy rá. Aztán azzal, hogy elkezdesz átalakulni, erősebb kontrollt szerzel a tested felett, hiszen nem ő irányít téged, hanem te vagy a főnök. Ahogy egyre jobban mozogsz, ezt csak megerősíti. Ráadásul jó esetben itt csapatban vagy és sok támogató ember vesz körül, ami formálja az értékrended. Kompetencia érzés, erősebb kontroll érzés, támogató társak és még a testkompozíciód is átalakul - csoda, ha határozottabbnak érzik magukat sokan ettől? Szerintem nem :)]

Kata: Az alakom megváltozott, és ezt sokan jegyzik meg. Szerencsés vagyok, mert súlyproblémáim előtte sem voltak, de amióta járok edzésre, feszesebb, izmosabb a testem, jobb a tartásom. A külsőségeken túl a függőségemet veszik észre, ami olykor még ragályos is :)

Benji: Jobb állóképesség, jobb koncentrálás, erőszint növekedés, átalakulás :)

Áron: Legtöbben vékonyabbnak, izmosabbnak látnak.

Erzsi: Változott az alakom.

Péter: Fogyás. Elragadó természetem mit sem változott :)

Tamás: Pozitív visszajelzéseket kapok, állítólag meglátszik az edzés eredménye is :)

6) Miben változtatta meg a sport - azon belül is persze a kettlebell - az életed, szemléletmódod, világlátásod?

Kati: Nos az enyémet igazából visszarakta arra a vágányra, ahol mindig is volt. Mint mindenki, én is a szokások rabja vagyok. Nekem az edzés is egy szokás. Ami ha nincsen, hiányzik. Egyébként jóval kevesebbet fáj a derekam, a hátam.

[Nagy igazság - érdemes végiggondolnunk milyen szokásaink vannak. Ezeknek 1-2-5-10 év múlva milyen eredményei lesznek? Ez segíthet akkor, ha nem lenne világos, mit akarsz megtartani és miből akarsz többet csinálni. Ha a szokásaidból valami nem szimpatikus, ne csak abbahagyd, tervezd el milyen újra (és miért) cseréled le! Legyél a szokásaid rabja - amíg azok olyan szokások, amiket tényleg szeretnél magadnak sok év távlatában is, semmi gond nem lesz.]

Józsi: Sokkal magabiztosabb és kitartóbb lettem.

Gyula: A mozgás az életem része lett. Ez önmagában is nagy szó, mert soha nem volt az. Eljárogattam ide-oda, csináltam ezt-azt, de nem rendszeresen. Fontosabb lett az, hogy én hogy érzem magam a bőrömben, mint az, hogy mások mit gondolnak. Örülök, hogy egy ilyen összetartó "család" tagja lehettem, mint a Kettlebellesek. Imádtam a táborokat. Sok új barátra tettem szert.

Kata: Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, magabiztosabb lettem és a sport hatására aktívabb is. Sokat tanultam a mozgásról, mozgásminőségről és a sport teljesen az életem részévé vált.

Benji: Nem kell rohanni, mindennek megvan az ideje, és már merek visszavenni a súlyból is, mert a cél nem az utolsó bell használata, hanem az összes bell :) Viccet félretéve, jobban érzem magam a bőrömben.

[Ezt én úgy mondanám, hogy érdemes tudni mikor lehet rohanni (kihagyni 1-2 lépcsőfokot a progressziókból) és mikor kell visszavenni a sebességből (kisebb súly, regresszió a gyakorlat nehézségében, rávezető feladat). Nem árt, ha ezt nem egyedül döntöd el, hanem ott van egy szakértő, akinek ez a munkája, hogy segítsen ebben a döntésben és információkkal lásson el - azt hiszem edzőnek hívják :)]

Áron: Sokkal energikusabb, céltudatosabb lettem.

Erzsi: Javult az erőnlétem, kevesebb derék és lábfájásom van.

Péter: Őszintén ezekben nem sok változott. Eddig is spotoltam. Mondjuk inkább szórakozás jellegű sportokat. Foci, squash. De minden esetre jó, hogy van plusz egy dolog, amivel mozoghatok. Főleg úgy, hogy a többi mozgásformát lassan-lassan ez ki is szorította, más indokokkal karöltve.

Tamás: A bell rendszert hozott az életembe (még akkor is, ha munkám megpróbál ennek néha keresztbe tenni), egészségesebben étkezem, igyekszem minden nap mozogni és jobban odafigyelni magamra.

[A rendszeresség az egyik legnagyobb és talán mégis legalulértékeltebb faktor a sikerben. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szerepét az életünk formálásában, gyakran szokásokként hivatkozunk rájuk - de ugye hogyan lesz valami szokás? Hát úgy, hogy rendszeresen ugyanazt, ugyanúgy tesszük. Anno írtam már egy blogbejegyzést a rendszeresség (konzisztencia) témakörben, ma nem így fogalmaznám meg, de a fő mondanivalóját tartom.

Érdemes azt is megfigyelni, mi történik, ha egy jól bejáratott rendszer megbicsaklik. Ilyenkor hagyja ott az ember a sportot amit űzött, ilyenkor törik meg az eddig remekül működő étrend... borul a világod. Szóval óvatosan, nem azt mondom, hogy ragaszkodjon minden áron valaki a szokásaihoz, de tudatosítsd a szokásaid szerepét az életedben és tudatosan dönts, hogy melyikeket tartod meg - erről írtam fenn Katinál. A jó mozgás egy olyan szokás, ami a legtöbb emberre bizony komolyan ráférne.

Ha pedig már megbicsaklott a rendszeresség, kimaradtál hosszabb vagy rövidebb ideig mit tehetsz? Először is tudatosítsd, hogy megtört a mintázat és a visszaszerzése nehézséggel járhat. Másodszor ne halogasd a szokás újra felvételét. Minél tovább halasztod, annál nagyobb ellenállással fogsz szembesülni - a tested, de a pszichéd részéről is komoly akadályok gördülnek majd eléd. Aztán határozd el, hogy mikor és főleg hogyan fogod újra felvenni a szokást, mi biztosítja, hogy visszatérsz a rendszerességhez. Mit teszel, ha akadályokkal szembesülsz? Ezekre jobb előre felkészülni, mert ha nem lesznek az szuper, de ha mégis - mint legtöbbünknél - akkor legyen rá egy kész stratégiád. Végül - ne felejtsd el, ami már működött régen, az most is fog. Egyszer elkezdtél mozogni járni és akkor tudtad tartani magad hozzá - hogy csináltad ezt? Az akkori tapasztalataidat hasznosítsd most is, hiszen az az ember még mindig te vagy! Ezekről tervezek írni még bővebben is, mert szerintem a legtöbb embernek ez okoz nehézséget, de egyelőre legyen elég ennyi.

Az egészet végiggondolva őszintén - ki az, aki nem ismert rá magára a fentiekben? Ki az akinek nem jönne jól, ha energikusabb, céltudatosabb, kitartóbb, egészségesebb, stb. lenne? Most őszintén. S ezeket a szövegeket nem egy marketing gépezet írta, hanem hús-vér, mozogni járó emberek. A mozgásnak elképesztően sok pozitív hatása van azon túl, hogy ezt használják sokan arra, hogy lefogyjanak vagy izmosodjanak és szerintem ezek a mellékhatások nem kapnak elég "rivaldafényt".]

7) Milyen elérendő célok vannak még előtted? Mi az, amit meg szeretnél valósítani?

Kati: Ha rajtam múlik, én kitartanék még néhány évig. Majd meglátjuk, hogy a gerincem ebben mennyire lesz partner.

Józsi: A Kettlebell Warrior 3-as szint jövő tavaszra, 4-es jövő télre.

Gyula: A mostani rosszabb széria után szeretném, ha újra rendszeresen tudnék járni. Meg akarom tanulni az egykezes fekvőtámaszt, valamint szeretnék egymás után 10 szabályos húzódzkodást megcsinálni.

Kata: Legfontosabb, hogy mindig úgy szeretném alakítani az életemet, hogy rendszeresen mozogjak. Konkrét kihívásokat pedig mindig találok, egészen pontosan látok valamit, hallom magamban a "de jó lehet ezt megcsinálni" mondatot, majd azt veszem észre, hogy vagy kipróbálom, vagy ha nehezebb gyakorlatról van szó, már Attila mellett állok, és azt kérdezem, mik a rávezetők. Persze neki sem kell ennél több, a következő pillanatban már azt veszem észre, hogy csinálom is ezeket. Ma például így találtam magam fekvőtámaszozás közben 1 kézen. Ezt így elsőre talán 1 kezes zuhanásnak tudnám nevezni, de majd sikerül :)

Benji: Célok mindig is lesznek - néha kivitelezhetetlenek is - de ezért vagy h visszarángass a Földre :) Csiszoljuk az elvárásokat magunkkal és Veled szemben is.

Fejlődj Velünk, tarts ki mellettünk és sose érjen el a Tréki-kór!

Áron: Szeretném még a további warrior szinteket teljesíteni, valamint nagy álmom a Sig Klein kihívás.

Erzsi: Szeretnék megtanulni húzódzkodni :)

Péter: Szeretném elérni azt, hogy ismét rendszeresen látogassam az edzéseket. Ez akármennyire is furcsán hangzik, nagyon nehéz. Ezen felül, és ennek folyományaként természetesen szépen, okosan haladva szeretnék újból nagyobb súlyokkal dolgozni, mert a fent már említett okból a kondim visszaesett...

Tamás: Szeretném az 1000 swinget 20kg-os bellel is végig csinálni és egyszer, ha elég bátorságom lesz hozzá, akkor az 1000 snatch-nek is szeretnék nekifutni.

Nos eddig volt az ő közös történetük. Talán picit kevesebbet írtak, mint a másik csapat az 1 éves történetben, de sokuknak a hátterével már így is találkozhattatok. Illetve rengeteg szerintem érdekes kérdést vetettek fel közben, amire az én reflexióim talán picit hosszabbak lettek még a szokásosnál is. Bízom benne, hogy tanulságos volt mindenkinek ez a kis történet vagy motivációt nyújtott nektek is. Ők elmondásuk szerint élvezettel olvasták egymás sztorijait.

Még érdemes kiemelni a hasonlóságokat az 1 éves történet és a 2 éves történet szereplői között. Legalábbis, amiket én észrevettem. Mindenhol feltűnő volt a különbség a kiindulási célok és az elért dolgok között. Látszott, ahogy útközben megváltozott a látásmódjuk, kinyílt előttük egy teljesen új világ a maga lehetőségeivel. Látszott, ahogy ez a világ hatással volt az életük többi területére, jóval nagyobb mértékben, mint ahogy azt eleinte gondolták volna. Voltak persze különbségek is, én például kifejezetten igyekeztem nem ismételni magam - így csak ajánlani tudom az eredeti cikket is olvasmánynak, ha ezt hasznosnak vagy szórakoztatónak találtad, azt is annak fogod!

A csoportnak kívánom, hogy az összes céljukat érjék el, egész biztosan ezen lesztek és én mindig ott leszek, hogy segíthessek. Nekem biztosan nem tűnt 2 évnek ez az eltöltött idő, de hiába remek hangulatban az idő mindig repül. Remélem, még nagyon sokáig tudunk így együtt dolgozni!

_{Ha tetszett az írás, oszd meg az ismerőseiddel Facebook-on:}